4137 Magyarhomorog, Béke utca 13.    Telefon: +36-30-967-5257

Szeretettel várjuk 3 szobás, 6 férőhelyes, csendes, modern, mozgáskorlátozottak igényeinek is megfelelő, újonnan épült vendégházunkban.

Magyarhomorog: Hajdú-Bihar megyében, Biharkeresztestől délnyugatra, Komádi és Körösszakál között fekvő település. A pihenni és a horgászni vágyókat a közelben folyó Sebes-Körös, illetve a községben található közel 2 ha vízfelület várja. A túrázóknak a kék túra útvonal a beleci víztározó melletti Kónya dombon vezet át, ahol réz- és honfoglalás kori leleteket találtak. A település határában közel 500 ha védett terület van, ahol védett madarak fészkelőhelyei találhatók pl.: túzok vagy parlagi tyúk. Vadak közül szarvas, vaddisznó, őz, fácán is vendég a határban, de van itt sólyom, ölyv, sas, vércse is.

Üdüljön családjával, barátaival a Sebes-Körös közelében a Margit Vendégházban. Állattartással foglalkozunk (ló, kisborjú, nyúl, stb.) a sok háziállat közelsége nagy örömet szerez a gyerekeknek. Lehetőség van lovaglásra, szekerezésre, íjászkodásra, sütésre-főzésre, stb.
Kerékpártúrán a víztározót is meg lehet látogatni, ahol a hattyúk töltik a nyarukat.
Szezonban vadászatra és az aratásban való részvételre is lehetőség nyílik előre egyeztetés alapján!

Szállás: 3.700 Ft/fő/éj+IFA    •   Reggeli: 700 Ft    További étkezés a település környékén éttermekben.